Az év végével sem lassul az ajkai kórház fejlesztése

2019.12.21

November végén új altató és lélegeztető gépek érkeztek az ajkai Magyar Imre Kórház műtőjébe. 

Nagy Zoltán a kórház főigazgatója úgy fogalmazott, hogy ezeknek a gépeknek a beszerzésével a műtő gépparkja teljesen megújult. Hozzátette, hogy a 1972-ban átadott 2012-ben felújított épület gépparkja 2016-ra sajnos teljesen elavult, ezért a körzet országgyűlési képviselőjének Fenyvesi Zoltánnak és az Állami Egészégügyi Ellátó Központ vezetőinek segítségével több mint ötszáz millió forintos fejlesztési program indításáról döntöttek két évvel ezelőtt, melynek forrásait hazai és Európai Uniós pályázatok segítségével sikerült is előteremteni az elmúlt években. Ennek a grandiózus gép és eszköz fejlesztési programnak részeként érkeztek az új altató és lélegeztető gépek is a kórházba.

Fenyvesi Zoltán azt mondta, örömére szolgál, hogy a régiós kórház fejlesztésével a szülővárosában élőkön kívül a Tapolca, Sümeg környékén élő embereknek is jobb ellátást tud a kórház biztosítani. Hozzátette, hogy az ajkai kórháznak a továbbiakban is minden segítséget megad, hogy az intézmény el tudja érni szakmai céljait és ezáltal sok beteg életében is el tudja hozni a gyógyulást.

Természetesen az épület és az eszközök megújítására fordított erőfeszítések mellett a humánerőforrás fejlesztésére, az ápoló személyzetre és a műszakon, ellátáson dolgozó munkatársakra is figyelmet kell fordítani. Támogatókat bevonva az idén is megrendeztük a kórházi bográcsfőző versenyt értékes díjak kiosztása mellett. Az idén először, közel négyszáz, főként a betegágyak mellett szolgálatot teljesítő ápoló részesül év végi elismerésben, melyet egy magyar tulajdonú üzletlánc vásárlási utalványok formájában bocsátott támogatásként az intézmény rendelkezésére - adott tájékoztatást Nagy Zoltán az intézmény főigazgatója.

Természetesen egy a mai kor követelményeinek megfelelni akaró egészségügyi intézmény vezetői az épületek és a műszer park megújítása után sem dőlhetnek hátra. Új egészségügyi ellátási formákat kell indítani, új gyógyítási technológiákat kell bevezetni, amelyek folyamatos innovációra kényszerítik az ajkai kórház gazdasági és szakmai vezetését is. Ilyen innováció a szülészet családbaráttá tételét célzó fejlesztési pályázat is, melynek eredménye képpen közel ötvennégy millió forintot nyert az intézmény - fejezte be a főigazgató. 

forrás: veol.hu